Szoftver

A szoftver jelentése szűkebb értelemben az elektronikus adatfeldolgozó eszközök (pl. számítógépek) memóriájában lévő és azokat működtető programokat nevezzük. Nagyjából ez volt az angol szoftver kifejezés eredeti jelentése, amelyet 1958-ban vezetett be John W. Tukey.

A szoftver abban különbözik a hardvertől, hogy egy programvezérelt berendezésnek a hardver az egyedi, fizikai részét, míg a szoftver az általános, szellemi részét jelenti. Például: Két azonos típusú, minden szempontból azonos felszereltségű és működő számítógép esetén a hardver az, ami miatt két külön gépről, beszélhetünk és a gép szoftvere pedig az, ami mind a két gépben egyforma.

A hardver fizikai természetéből adódóan egyedi és megismételhetetlen, a szoftver pedig, önmagával azonosan ismételhető, tökéletesen sokszorosíthatót jelenti. Emberek milliói használják naponta egymástól függetlenül ugyanazt a szoftvert szerte a világon. Ha azonban több felhasználó használja ugyanazt a hardvert, akkor osztozniuk kell a korlátozott fizikai erőforrásain.

A szoftver nem csak elektronikus memóriatartalomként valósul meg, hanem életciklusától függően többféle formában is előfordul, kifejezése ezekre a megvalósulási formákra is kiterjed, ezért a szoftver fogalmába beletartozik:

  • minden fejlesztési dokumentáció pl. forráskód
  • minden felhasználói dokumentáció pl. felhasználói kézikönyv
  • minden kereskedelmi dokumentáció pl. licence
  • ezek bármelyikét tartalmazó adathordozók pl. telepítő cd, nyomtatót számla